Elkezdték kiadni a várva várt Rehabilitációs kártyát

Minden munkáltató tudja, hogy a rehabilitációs hozzájárulás nagyon nagy terheket ró a munkaadókra. Már elegendő egy 25 fős kis brigád, és máris közel egy millió forint a teher, melyet meg kell fizetnie az állam felé.

A kormányzat ezen a terhen úgy kíván enyhíteni, hogy kedvezményt ad, amennyiben csökkentett munkaképességű munkavállalókat alkalmaz a munkáltató. Ennek természetesen meg vannak a külön szabályai, keretei. A kedvezmény igénybevételére szintén külön szabályok, rendelkezések vonatkoznak.

Az állam már régóta próbálja enyhíteni a munkáltatókra kirótt terheket különböző kedvezmények megadásával. Ez kezdődött a pályakezdőknek adott Start-kártya kiadásával, mely különböző, százalékos mértékű kedvezményeket adott az egy alkalmazott után megfizetendő Nyugdíj, TB, és munkaadói, illetve később munkaerő-piaci járulék összegéből. Ez összességében 27%-ot tett ki. A kedvezmény mértéke 7-17% között mozog.

Később bővült a Start kártyák kiadásának köre a gyermekgondozásról visszatérőknek, a családtag ápolását végzőknek, és az 50 év feletti munkanélkülieknek kiadott kártyákkal, ezen felül az ösztöndíjas foglalkoztatás is ebbe a körbe tartozik.

2012. január 01-től a fent említett kártyák köre kibővült az úgynevezett Rehabilitációs kártyával. Az eddig életben lévő Nyugdíj, TB, és munkaerő-piaci járulék körét felváltotta egyetlen adó, a „SZOCHO”, azaz a Szociális Hozzájárulás adó. Ennek mértéke teljes egészében megegyezik az eddig megfizetendő terhek mértékével. Természetesen a Start-kártyák kedvezményei ugyanolyan mértékben figyelembe vehetőek, mint 2012. január 01. előtt, vagyis a SZOCHO szintén 27% mértékű.

A Rehabilitációs kártya egyedülállóan a teljes járulékfizetési kötelezettségre ad mentesítést, azaz a munkáltatókat terhelő 27% -os SZOCHO-t egyáltalán nem kell megfizetni.

A teljes járulékmentességet biztosító kártyát csak és kizárólag a munkavállaló válthatja ki. Ezt azonban csak azok kérhetik, akiknek rehabilitációval vagy tartós foglalkozási rehabilitációval helyre állítható a foglalkoztathatósága, vagy 2011. december 31-én részesült  III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban. .

Ezzel a munkáltatók teljes egészében tisztában voltak. Ösztönözték a csökkentett munkavállalókat a kártya igénylésére. Érdekessége, hogy a kártyák igénylését már év elején az állam által küldött igénylőlapokon is meg lehetett tenni, de mivel a munkavállalók nem voltak azzal tisztában, hogy ez miért is jó nekik, nem foglalkoztak vele érdemben. Amennyiben alkalmazásban álltak, a munkáltatójuk segítségét kérték a nyilatkozat kitöltéséhez, ha nem álltak alkalmazásban és nem tudtak segítséget kérni sehonnan, akkor legtöbbször nem is igényelték a Rehabilitációs kártyát. Ha a későbbiekben elhelyezkedtek és munkába álltak, a munkáltató kérésére igényelték csak meg.

Azon munkáltatók, akik már eddig is alkalmaztak csökkentett munkaképességű munkavállalókat, nagyon várták a kártya kiadását, és felkészültek az önellenőrzésekre, abban a tudatban, hogy a kártya kiadásának dátuma 2012. január 01. lesz. Ezzel szemben a most rohamosan postázásra kerülő kártyák – az igénylés dátumától függetlenül – csak 2012. április 19-től érvényesek.

Egyik érdekessége, hogy ez tulajdonképpen nem is „kártya”, hanem egy igazolás, amely tartalmazza a tulajdonosának adatait, a kártya kezdeti időpontját és lejártát.

Másik érdekessége, hogy „visszavonásig” érvényes. Ez azért figyelemreméltó, mert a munkáltatók nem biztos, hogy értesülni fognak a kártya visszavonásáról. Valószínűleg ez csak akkor válik majd láthatóvá a munkáltatók számára, amikor a 08-as bevallás beadásra kerül, azzal a meghatározással, hogy a munkavállaló rendelkezik ezen kártyával, de a NAV nyilvántartásában már szerepelni fog a visszavonás, és hibajelentésben értesítik majd a foglalkoztatót.

Amire még nagyon érdemes odafigyelni, hogy tulajdonképpen két ellenőrzési pont jött létre. Az egyik a NYUFIG, hiszen náluk és általuk lehet megigényelni a Rehabilitációs kártyát, a másik a NAV, mely a kibocsájtója és kezelője a kártyának, hiszen a NAV-hoz érkezik a 08-as bevallás, és a kötelezettségek megfizetése. Ezen felül a kártya visszavonásáról is a NAV fog rendelkezni.

Végső soron a Rehabilitációs kártya szinte egyedülálló a foglalkoztatás terültén abból a szempontból, hogy mind a két fél számára előnyős.

A munkáltatók ezzel tulajdonképpen dupla kedvezményt kaptak arra, hogy csökkentett munkaképességű munkavállalókat alkalmazzanak.

Egyrészről a rehabilitációs hozzájárulás megfizetésénél ad kedvezményt, másrészről pedig a munkáltatókat terhelő bér után fizetendő terhekre ad mentességet.

A csökkentett munkaképességű munkavállalók tekintetében azért ideális, ha rendelkeznek a kártyával, mert sokkal nagyobb esélyük van elhelyezkedni.

Vitakérdés már csak az lehet, hogy a munkáltatók milyen keretek és szabályok között vehetik igénybe a Rehabilitációs kártya kedvezmény. Egyik oldalról nézve a jogszabály értelmezhető úgy, hogy a Rehabilitációs kártya kedvezmény figyelembe vehető meglévő vagy akár évek óta alkalmazott csökkentett munkaképességű munkavállaló esetében, a másik értelmezés szerint a csökkentett munkaképességű munkavállalónak már a munkába lépés előtt rendelkeznie kell Rehabilitációs kártyával.

Abban, hogy a munkáltatók miként alkalmazzák, mindenképpen munkahelyi jogász segítségét, vagy NAV állásfoglalást érdemes kérni.

Üdvözlettel:

Dencsik Andrea
Munkaügyi előadó, Bér- és társadalombiztosítási szakelőadó

EU-JOBS Kft.

Tisztelt Partnereink!

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy elindult az EU-CSOPORT önálló munkaügyi adása a Gazdasági Rádió ‘Délutáni Monitor’ című műsorában.

Hetente frissülő érdekes témákkal, aktualitásokkal várjuk a kedves Hallgatókat minden hétfőn 16:30 és 17 óra között, Budapesten az FM 105.9-es,
Balassagyarmaton az FM 95.7-es, valamint Egerben az FM 100.7-es frekvencián.

Hallgassák műsorunkat élőben, szóljanak hozzá a műsorhoz, keressék az aktuális adásokat honlapunkon! http://www.munkaugy.co.hu/gazdasagi-radio-interjuk/