Lezajlott Munkaügyi Konferenciánk

A résztvevők hasznosnak találták, és valóban spóroltunk jó néhány milliót a megjelent vállalkozásoknak!

2011. február 24-én az EUFA Európai Uniós Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Alapítvány és a Magyar Iparszövetség (OKISZ) Inkubátorháza nagy érdeklődés mellett megtartotta Munkaügyi Konferenciáját.

A konferenciát Dr. Vadász György , a Magyar Iparszövetség Ügyvezető társelnöke, és Mathesz József az EUFA Elnöke nyitották meg . Az előadás első előadója Dr. Vadász György volt, aki közvetlenül az előadás elött érkezett meg egy a kormány által rendezett fórumról, ahol a munkaadói oldalt képviselte, és így szó szerint első kézből tudta tájékoztatni a résztvevőket a kormány munkaerő-piaci terveiről. Előadásában rávilágított arra, hogy a kormányprogram leginkább súlyponti  kérdése a munkaerő-piaci struktúrák átalakítása, és milyen eszközöket és forrásokat kívánnak hozzárendelni. Természetesen ezt követően az előre tervezett előadását is megtartotta az Új Széchenyi Tervről (USZT). Előadásában pontos határidőkkel és tanácsokkal szolgált a pályázni kívánó vállalkozók számára.

A második előadás Erzse Tibor Munkaügyi szakértő ?Munkaügyi bírság megúszó program?-ja volt. Majd a kisvállalkozások biztosításáról és általában a kockázatokról, ill. a vállalkozások felelősségéről tartott kimerítő és alapos tájékoztatást Körmendi Péter, az ERIX Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyvezető igazgatója. Rövid kávészünet után a vállalkozások és a munkavállalók kapcsolatát ill. alkalmazási formáit világította meg a jog oldaláról Dr. Ecsedi Letícia, az Ecsedi § Ács Ügyvédi Iroda Társasági szakjogásza.

Ezt követően került sor Pataki Zoltán, az EU-JOBS Kft. Ügyvezető igazgatójának előadására a munkaerő-piacon most sláger témának számító atipikus foglalkoztatásról, melynek  eredménye  a költséghatékonyság.
?Tudás, tapasztalat, személyiség, költséghatékonyság. Hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb munkaerőt?? címmel tartotta a konferencia utolsó előadását Bojtor Lucia Zsuzsanna,  a PSYCHOLUCIA Nonprofit Kft. ügyvezetője. Rámutatott arra, hogy a humán-erőforrás megfelelő kezelésére milyen sokrétű tudományágakat vehetnek igénybe a cégvezetők és HR szakemberek.

A konferenciánk elhangzott témákban számos megoldást kaptak a vállalkozások. Akadt olyan, aki a szünetben már telefonált is a cégének, hogy mit csináljanak másképp. Az előadások kapcsán nagyon sok kérdést tettek fel a résztvevők. Egyhangú vélemény volt, hogy a konferenciát hasznosnak találták, és mindenki várja a folytatást. A visszajelzések arra engednek következtetni, hogy az ilyen témakörű konferenciákat folytatni kell, mert igenis szükség van a kis- és középvállalkozások folyamatos tájékoztatására.

Bízunk benne, hogy továbbra is nagy érdeklődéssel kísérik figyelemmel tevékenységünket, és látogatják majd konferenciáinkat.

Üdvözlettel:

Mathesz József – Elnök

Európai Uniós Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Alapítvány

www.eu-fa.hu

Kérdéseiket, észrevételeiket az info@eu-fa.hu címre várjuk!