A munkaviszony üzlet. Pont ugyanolyan, mint bármelyik másik, amelyet egy üzletember vagy egy munkavállaló minden nap megköt, amikor vásárolni megy az üzletbe, vagy amikor egy komolyabb vevővel vagy szállítóval köt százmilliós kontraktust.
Közgazdasági értelemben a munkaadó azért válik munkaadóvá, mert ? bár tőkével és immateriális erőforrásokkal (pl. tudás, know-how, szabadalmak, összeköttetések, stb.) rendelkezik -, de nem képes (vagy nem akarja) egymaga elvégezni a szükséges munkát.
A munkavállaló ezzel szemben nem rendelkezik sem tőkével, sem a szükséges összeköttetésekkel: ő a saját (fizikai vagy szellemi) erőforrásait, tehát a munkaerejét bocsájtja áruba azért, hogy a munkáltató számára a hiányzó erőforrást, a munkaerőt biztosítsa.
A fentiekből következik, hogy mindkét fél bizonyos fajta egyensúlyra törekszik. A munkáltató addig a pontig kínál munkát, ameddig ez számára előnyös, tehát amíg a termelésbe bevont és a munkavállaló által képviselt munkaerővel a kibocsájtását növelni tudja, mégpedig a bevont munkaerő költségénél nagyobb mértékben. A munkavállaló pedig addig a pontig vállal munkát, amíg neki az általa befektetett erőfeszítések megtérülnek.
Természetesen mindkét fél ? az üzleti élet általános szabályai szerint – a minél nagyobb bevételben érdekelt: a munkaadó a minél olcsóbb munkaerő bevonásában, a munkavállaló pedig munkaerejének minél magasabb összegben való elismerésében.
A fenti megközelítés értelmében tehát mindenki a minél magasabb jövedelem megszerzésében érdekelt, azonban egyik fél sem tudná ezt a másik nélkül elérni. Ebből a szempontból a felek egymásra vannak utalva.
Ebből kifolyólag mindkét fél más okból tarthat számot jövedelemre. A vállalkozó, a munkaadó jövedelme az általa rendelkezésre bocsátott tőke és az általa birtokolt immateriális erőforrások ára, illetve az általa viselt kockázat ellenértéke. A munkavállaló jövedelme ezzel szemben kizárólag a munkaerő (munkaidő) ellenértéke: az adott munkavállaló egységnyi munkában töltött idejének vagy elvégzett munkájának ellenértéke.
A két fél közt létrejövő úgynevezett ?pszichológiai szerződésnek? is ez az egyik alapja: a munkavállaló azt várja, hogy munkaidejének elismeréseként bért kapjon, míg a munkaadó az általa viselt kockázat és befektetett tőke ellenértékét szeretné látni. Amennyiben ezt megbontjuk ? tehát a munkavállalót próbáljuk a vállalkozás kockázatának viselésére kényszeríteni, vagy a munkavállaló el nem végzett munkáját a tulajdonosnak kell elvégeznie – a ?pszichológiai szerződés? felborul, és valamelyik fél frusztrálttá, elégedetlenné válik. Ahogy a régi mondás tartja: ?ameddig a főnök úgy csinál, mintha fizetne, addig a munkavállaló úgy tesz, mintha dolgozna?, ezzel egy vesztes-vesztes helyzet teremtődik, melyben mindenki rosszul jár.
A munkaadó frusztráltsága általában a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésében jut érvényre: kirúgja azt a munkavállalót, aki nem teljesíti azt, amit vállalt.
Az olyan esetekben, amikor a munkaadó bontja meg ezt a hallgatólagos szerződést, ő is komoly retorziókra számíthat.
A közelmúltban több olyan megkeresés is érkezett, amelyben benzinkutakon dolgozó munkavállalók panaszkodnak, hogy munkáltatójuk a lejárt szavatosságú termékeket (szendvicseket, csokikat, üdítőket) ?leltárhiány? címén velük vásároltatja meg. Ebben az esetben nem történik más, mint a munkáltató az őt terhelő vállalkozói kockázatot ? a forgalmazás kockázatát – a munkavállalóval viselteti, aki ugyanakkor nem kockázatvállalásra, hanem az adott munka elvégzésére szerződött. Fizetését sem a kockázattal arányban, hanem elvégzett munkájáért kapja: az adott termékek forgalmazásának nyereségéből nem részesedik, csupán annak kockázatát és az adott termékekkel kapcsolatban felmerülő veszteséget kénytelen viselni.
Hasonló a helyzet abban az esetben is, amikor egy, a munkaadó által meghatározott helyen és időben való direkt (ügynöki) értékesítésre felvett munkavállalót az első pillanattól kezdve csak és kizárólag jutalékban szeretnének foglalkoztatni. Ha a munkavállaló mindent meg is tesz, semmi nem garancia arra, hogy ott és akkor az adott közönség valóban vásárolni is fog. Ilyen esetben a munkavállaló munkaidejét a kijelölt tevékenységgel tölti, minden utasítást betart, munkájának eredménye viszont nincsen. A munkavállalás szabályai szerint azonban a munkavállaló számára mindegy, hogy munkája eredménnyel jár-e vagy sem, ő a munka elvégzéséért felel, ő azért kap fizetést. Az elvégzett munka minden haszna ? és így kockázata is – a munkaadót illeti és terheli.
A fentiek természetesen nem érintik a munkavállaló azon kötelezettségét, hogy munkáját a tőle elvárható gondossággal és az utasítások alapján köteles végezni: ha a hűtő alján vannak a lejáró szendvicsek, a tetején pedig az újak, és ebből adódik a kár, akkor ez a munkavállaló mulasztásából adódik, és így köteles lesz megtéríteni. Ezt azonban a munkaadó ellenőrzésekkel, megfelelő munkaszervezéssel és adminisztratív eszközökkel köteles biztosítani és bizonyítani.
Az olyan munkaadót, aki a fent említett ?pszichológiai szerződést? megszegi, könnyen munkaügyi ellenőrök vagy munkaügyi bíróság előtt találhatja magát.
Üdvözlettel:
Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó
Munkaügyi, ill. munkajogi témájú kérdéseiket tegyék fel hozzászólásban,
vagy küldjék el a munkaugy@eucsoport.hu e-mail címre.
Munkaerő-kölcsönzéssel ill. közvetítéssel, valamint diákmunkával kapcsolatos kérdéseivel, árajánlat kéréssel keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken:
Elek Tamás: tamas.elek@eucsoport.hu +36 20 996 5456
Elek Tamás: tamas.elek@eucsoport.hu +36 20 996 5456