Fegyelmi büntetések lehetőségei az új Mt.-ben

Az 1992. évi munka törvénykönyve erősen korlátozta a munkáltatók korábbi fegyelmi jogkörét. 1992-től csak a kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkáltatók élhettek a fegyelmi jogkör nyújtotta fegyelmezési lehetőségükkel, és csak abban az esetben, ha e jogkört, valamint az eljárás részleteit a kollektív szerződés szabályozta.

1992-től kezdve tehát a klasszikus ?fegyelmi büntetések? nem álltak a munkaadók rendelkezésére. Amennyiben a munkavállaló valamilyen olyan cselekményt követett el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely nem volt összeegyeztethető a munkáltató normáival, a munkáltató megvizsgálhatta, hogy fennállnak-e a rendes, vagy a rendkívüli felmondás lehetőségei. A fegyelmi jogkör munkáltatótól való megvonása tehát azt eredményezte, hogy a munkáltató vagy eszköz nélkül maradt az egyes függelemsértések visszaszorítása terén, vagy a kelleténél súlyosabb büntetéssel, jelesül elbocsájtással tudta csak sújtani a munkavállalót.

A 2012. évi I. törvény, az új Munka törvénykönyve azonban orvosolta ezt a hiányosságot, és újra eszközt adott a munkáltatóknak a munkahelyi rend és fegyelem fenntartásához, megerősítéséhez.

Az új törvény 56. §-a taglalja a munkavállalók vétkes kötelezettségszegése esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezményeket. E szabály ugyan nem tartalmazza a ?fegyelmi? kifejezést, azonban tulajdonképpen erről van benne szó.

A munkavállaló vétkes kötelezettségszegése során alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények kapcsán a törvény a következő általános elveket támasztja: az alkalmazott joghátránynak

a kötelezettségszegéssel arányban kell állnia, tehát a munkavállaló egy apró kötelezettségszegésért nem sújtható aránytalanul súlyos büntetéssel,
összefüggésben kell lennie a munkavállaló munkaviszonyával, tehát a munkavállaló nem sújtható olyan joghátránnyal, amely nem áll összefüggésben a munkaviszonyával, pl. nem tilthatjuk meg neki, hogy ezentúl nem jöhet autóval dolgozni,
nem sértheti a munkavállaló emberi méltóságát vagy személyhez fűződő jogát, tehát nem tehetjük ki a munkavállaló fényképét a szégyenfalra, nem állíthatjuk ki a közösség elé, és az ’50-es években e célra használt csasztuskákkal sem szégyeníthetjük meg,
ideiglenesnek kell lennie, tehát a joghátrány nem szólhat határozatlan időre, például az ingyenes céges parkolási lehetőséget nem lehet végérvényesen megvonni a munkavállalótól
összegében nem haladhatja meg a munkavállaló egy havi alapbérét.

A munkaadó által érvényesíteni kívánt hátrányos jogkövetkezményeivel kapcsolatban a jogszabály külön eljárásrendet nem állapít meg.

Mivel az ilyen hátrányos jog- következményekről a törvény értelmében – kollektív szerződés hiányában – a munkaszerződésben kell megállapodni a munkavállalóval, ezért jellemzően csak objektív és egyszerű, külön komolyabb eljárás lefolytatását nem igénylő, egyszerűen megállapítható munkavállalói függelem-sértések esetén alkalmazható sikerrel. Ilyenek lehetnek például az olyan cselekmények, amelyek kárt vagy személyi sérülést nem okoztak, azonban ezek megelőzése célszerű lehet. Alkalmazható például a különböző szerszámok, eszközök nem rendeltetésszerű használata esetén (telephelyen belüli gyorshajtás targoncával; kalapács dobálása; gépek biztosító berendezéseinek kiiktatása; anyagok, eszközök, termékek nem rendeltetésszerű kezelése; más hasonló esetekben).

Mivel mindezeket kötelező a munkaszerződésbe foglalni, ezért célszerű tényleg csak a rendkívül egyszerű és egyszerűen, kétséget kizáró módon bizonyítható tényállásokban és esetekben alkalmaznunk.

Fontos követelmény, hogy e hátrányos jogkövetkezményekre egyebekben az azonnali hatályú – régi terminológiával élve: rendkívüli – felmondásra érvényes szabályokat kell alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ilyen jogkövetkezményt megállapítani csak az alapjául szolgáló cselekmény elkövetéséről való tudomásszerzést követő 15 napon, de legkésőbb az elkövetéstő számított egy éven belül lehet.

A munkáltató nem állapíthat meg hátrányos jogkövetkezményt olyan esetekre, amelyeket a munkaviszony megszüntetésének indokaként is megjelölt. Adott esetben tehát a munkaadónak nincsen választási lehetősége, hogy a munkavállalóval szemben ?csak? a fegyelmi büntetést alkalmazza, vagy elbocsájtja, ugyanis mindkét esetben a megfelelő tényállásokat a munkaszerződésben előre rögzíteni kell.

A hátrányos jogkövetkezmények alkalmazásának fontos eleme, hogy arról az egyes munkavállalókkal a munkaszerződésükben kell megállapodni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a munkaadónak fokozottan figyelnie kell arra, hogy minden munkavállaló munkaszerződésében azonos tényállásokért azonos büntetéseket szabjon meg. Abban az esetben ugyanis, ha az egyes munkavállalói csoportok tagjait azonos cselekményért eltérő büntetéssel sújtana, vagy azonos munkavállalói csoporton belül állapítana meg eltérő tényállásokat vagy büntetési mértékeket, ezzel a munkaadó megszegné az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályokat.

Amennyiben a munkavállaló valóban megsértette a munkaszerződésben lefektetett magatartási normákat, és ezért a munkaadó őt hátrányos jogkövetkezménnyel – fegyelmi büntetéssel – kívánja sújtani, akkor ezt a munkaadónak minden esetben írásba kell foglalni, és meg kell indokolnia. Az egyes büntetések alapjául szolgáló cselekményeket célszerű jegyzőkönyvben, tanúkkal alátámasztva bizonyítani, és az elkövetés tényét az elkövető munkavállalóval elismertetni.

Tekintettel arra, hogy a hátrányos jogkövetkezményt a munkaadó egyoldalú jognyilatkozatával érvényesítheti, ezért azt a munkavállaló 30 napon belül megtámadhatja, melyre a munkaadó a munkavállaló figyelmét írásban köteles felhívni. Amennyiben a munkaadó e figyelmeztetést elmulasztja, a munkavállaló számára nyitva álló megtámadási határidő 6 hónap. A munkavállaló a munkaadó ilyen irányú egyoldalú jognyilatkozatát e határidőn belül a munkaadóhoz intézett nyilatkozatával támadhatja meg.

Amennyiben a munkaadó pénzben kifejezett büntetést alkalmaz, akkor arra a pénzbeli kártérítés szokásos szabályait kell alkalmazni, ilyen esetekben mindig célszerű ügyvéd segítségét kérni. Azt célszerű leszögezni, hogy a munkavállaló fizetéséből ilyen jogcímen a munkaadó automatikus levonással pénzt nem tarthat vissza, ezért – amennyiben a munkavállaló nem ismeri el a terhére rótt cselekményt, vagy elismeri ugyan, de fizetni nem hajlandó – mindenképpen bírósághoz kell fordulni.

Üdvözlettel:

Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó