Gyakori (és drága) félreértések a pihenőidőről

Bár a pihenőidő ?intézménye? nem új keletű találmány, tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon sok félreértés van körülötte.

Legelőször is érdemes tisztázni a pihenőidő célját. Az ember, mint munkaerő olyan erőforrás, amely különleges kezelést, bánásmódot igényel: ugyanis igénybevétel hatására elfárad, és regenerálódásra van szüksége annak érdekében, hogy újra dolgozni tudjon. A pihenőidőnek (legyen szó akár munkaközi szünetről, akár két munkanap közötti pihenőidőről) pontosan ez a célja: fenntartani a munkavállalók munkaképességét. Ennél fogva tehát a pihenőidőn ?spórolni? nem kifizetődő: a fáradt munkavállaló termelékenysége, hatékonysága, munkájának színvonala elmarad a kipihent munkavállalóétól. Mindezek mellett a munkahelyi balesetek nagy számban szintén a munkavállaló fáradtságára vezethetők vissza, tehát amennyiben egy munkabaleset során fény derül arra, hogy a munkaadó nem biztosította a munkavállaló számára a szükséges pihenőidőt, a munkáltató komoly (börtön) büntetés elé is nézhet. A munkaügyi felügyelő büntetéséhez azonban nincs szükség balesetre, de az is éppen elég fájdalmas lehet.

A megfelelő pihenőidő kiadása tehát nem csupán termelési szempontból, hanem élet- és vagyonbiztonsági szempontból is a munkáltató elemi érdeke.

Az új Munka törvénykönyvével kis mértékben változtak a munkaközi szünet kiadásának szabályai. Az új szabály szerint a 6 órát meghaladó munkaidő esetén 20 perc, 9 órát meghaladó munkaidő (általában túlmunka, túlóra) esetén pedig további 25 perc munkaközi szünetet jár a munkavállaló számára, azonban összesen napi 1 óránál több szünet nem lehet. Ennek oka, hogy a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, és ezért erre fizetést sem kell adni. Így az egy órát meghaladó napi munkaközi szünet a munkavállaló szabadidejét csökkentené, ezért erről – a napi 60 percet elérő munkaközi szünetről – a munkavállalóval a munkaszerződésben kell megállapodni.

A törvény pontosan meghatározza azt is, hogy mennyi munka után kell szüneteket kiadni. Mivel a munkaközi szünet célja a munkavállaló regenerálódása, valamint étkezésére való lehetőség biztosítása, ezért a szüneteket nem lehet összevonni, illetve nem lehet őket túl korán, a munkaidő elején, vagy túl későn, a végén kiadni, hiszen ebben az esetben a szünet értelmét veszítené. A szabály szerint a munkaközi szünetet a munka megszakításával, legalább 3, és legfeljebb 6 óra munkavégzést követően kell kiadni.

A munkaközi szünet kiadásánál nagyon fontos, hogy a szünetet a munkaadó ?kiadja?, nem pedig a munkavállaló ?veszi ki?. Így a munkaadó nem hivatkozhat arra, hogy az adott munkavállaló nem ?akart? szünetre menni, hiszen munkáltatóként köteles gondoskodni arról, hogy a munkavállalók a szünet alatt ne dolgozzanak.

Míg a munkaközi szünetet a Munka törvénykönyve szabályozza, a képernyő előtti munkavégzés során az óránkénti 10 perces szüneteket egy – mára már minden szempontból elavult – külön kormányrendelet szabályozza. Ez, a korszerű LCD monitorok előtti korból származó, ám máig hatályos rendelet előírja, hogy a képernyő előtt dolgozóknak óránként 10 perc ?szünetet? kell adni. Ez a szünet azonban nem munkaközi szünet, és nem jelenti azt, hogy a munkavállaló ez idő alatt nem végezhet munkát, csupán azt jelenti, hogy képernyő előtti munkát nem végezhet – bármilyen másik jellegű munkát viszont igen. Tehát ez nem ?szünet?, hanem csupán a képernyő előtti munkavégzés megszakítása, adott esetben másmilyen tevékenységgel.

Tekintettel arra, hogy e 10 perces megszakítások is – a munkaközi szünethez hasonlóan – a munkavállaló regenerálódását szolgálják, ezért ezeket a szüneteket sem lehet összevonni vagy elhalasztani. Abban az esetben, ha munkaszervezési okokból a munkáltató nem tud másmilyen munkát adni a munkavállalónak – ez a helyzet például a call-centerekben – a képernyő előtti munkavégzés szünete egyben a munkavégzés megszakítását is jelentheti, azonban erre az időre a munkavállalónak – a munkaközi szünettel ellentétben – fizetés jár. Ez a szünet azonban összevonható a ?rendes?, napi munkaközi szünettel.

Gyakori kérdés a ?cigaretta-szünetek? problémája. Az Alaptörvény III. cikkelye tiltja az embertelen és megalázó bánásmódot, valamint a Munka törvénykönyve kimondja, hogy mindenkit egészségi állapotának, illetve testi fejlettségének megfelelően kell foglalkoztatni. Mindezekből levezethető, hogy például ?egészségügyi szünetek? – azaz ivás, valamint a mosdó elintézésére minden munkavállalónak joga van, akár a munkaközi szüneten kívül is. Nem lehet egy munkavállalónak megtiltani két szünet között félidőben, hogy a szünetig ?bírja ki?, hiszen ez embertelen, valamint egészségtelen is. Ugyanakkor a cigaretta nem olyan tényező, mint az előbb felsoroltak. Elismerve, hogy a nikotin hiánya sokaknál komoly problémákat okozhat két szünet közötti időtartamban is, a dohányzás nem alkotmányos alapjog, és a munkáltató nem köteles a dohányzás lehetőségét a munkavállalók számára szüneteken kívül biztosítani, így két szünet között a munkavállalóknak ki kell bírniuk cigaretta nélkül is.

Szintén gyakran felmerülő probléma az adható szünetek maximális hossza, illetve időbeosztása. Mint azt korábban írtam, a munkaközi szünet egyrészt nem része a munkaidőnek – tehát nem jár rá fizetés -, másrészt a kiadott szünetnek el kell érnie a 20 percet. Mindezek mellett a munkáltató dönthet úgy is, hogy a kötelező 20 perces szünet mellett – termelési vagy HR megfontolások alapján – további szüneteket biztosít. Azonban ebben az esetben sem lehet a szünetek együttes hossza több, mint 1 óra, és legalább egy 20 perces szünetnek kell lennie, a további – napi 60 percen felüli – szünetekre pedig a munkavállalóknak fizetés jár, és ez a munkaidejükbe beleszámít.

Összegezve tehát a munkaközi szünetek szabályai a következők:

  • Minimum 3 és maximum 6 óra munkavégzést követően 20 perc szünet. A munkaidőnek nem része, fizetés nem jár rá, össze nem vonható, részletekben ki nem adható. A szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni.
  • 9 órát meghaladó munkavégzés esetén (az előző szünetet követően legalább 3 óra múlva) további 25 perc (tehát összesen 20 + 25 perc) szünet. A munkaidőnek ez sem része, fizetés nem jár rá (de adható). Ezt a szünetet is a munkavégzés megszakításával kell kiadni.
  • A munkaközi szünetek teljes hossza munkanaponként nem haladhatja meg a 60 percet. A 60 percet meghaladó munkaközi szünetről a munkavállalóval a munkaszerződésben meg kell állapodni.
  • Amennyiben a munkavégzés során – bármilyen okból – további szünetek szükségesek, azok a munkaidő részét képezik, és fizetést kell rájuk adni.
  • Képernyő előtti munkavégzés esetén óránként 10 perc olyan munkavégzést kell beiktatni, amely nem jár a képernyő nézésével. Ez nem minősül munkaközi szünetnek, csupán a képernyő előtti munkavégzést kell megszakítani, a munkavégzést nem. Ezeket a megszakításokat sem lehet összevonni (tehát mondjuk 2 óránként 20 percet, vagy 3 óránként 30 percet kiadni), azonban az esedékes ?rendes? munkaközi szünettel összevonható. Amennyiben munkaszervezési okokból másmilyen munka a munkavállalók számára nem biztosítható, ez a munkaadó kockázata.
  • Egészségügyi szünetek: a munkavállalók számára a munkaközi szüneteken kívül is biztosítani kell a munka egészségügyi szempontból történő megszakításának lehetőségét.
  • Cigaretta szünet: mivel a dohányzás nem ?egészségügyi ok?, ezért ilyen jogcímen a munkavállalóknak szünet nem jár.

Üdvözlettel:

Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó

EU-CSOPORT

Munkaügyi, ill. munkajogi témájú kérdéseiket tegyék fel hozzászólásban, vagy küldjék el az [email protected] e-mail címre.

Munka szervezéssel kapcsolatos kérdéseivel, árajánlat kéréssel keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken:

Elek Tamás: [email protected] +36 20 996 5456

Elek Tamás: [email protected] +36 20 996 5456