Az utóbbi években a kiválasztás során egyre inkább figyelik a HR szakemberek nem csak azt, hogy milyen az adott jelölt személyisége, hanem azt is, hogy milyen csapatba szeretnék beilleszteni. Figyelni kell a szűk és a tág értelemben vett munkakörnyezetben milyen típusú emberek vannak, milyen típusú vezető irányít, hogyan alakul a csoportdinamika. Éppen ezért sok esetben az euCSOPORT kiválasztási folyamatának része, hogy a jelölt kiválasztása előtt megvizsgálják az adott csapatot is, ahova új kollégát keresnek. A kiválasztásban gyakorlott szakember azonosítani tudja a főbb személyiség vonásokat, képes felmérni a csoportdinamikát, és ezek mentén könnyebb kijelölni a megfelelőnek gondolt kiválasztási metódust. „Nálunk, az euCSOPORT-nál mindig előzetesen egyeztetjük a partnerrel, hogy milyen tesztet terveztünk alkalmazni a kiválasztás során. Elmondjuk az adott teszt mire való és milyen eredményeket tudunk belőle leszűrni.” – mondta Fekete-Körösi Márta
Bizonyos esetekben elegendőek azok az tesztek, amik a főbb személyiség jellemzőket azonosítják, és ez már egyfajta biztonságérzést ad, hogy be tudjuk sorolni a jelöltet valamilyen kategóriába. Azonban ezek nem mindig objektívek, sőt néha átverhetőek. Aki megfelelő önismerettel rendelkezik, vagy elegendő rutinnal és tudatossággal, könnyen ráérezhet, hogy mi lehet az adott teszt célja, és számára kedvező irányba adja meg a válaszokat. Fekete-Körösi Márta, HR vezető javaslata, hogy ki kell választani egy tesztet, akár tesztrendszert, ami több teszt ötvözete, és érdemes azzal hosszútávon dolgozni. Szintén ajánlja, hogy saját csapaton belül is célszerű megcsinálni a tesztet, ilyenkor kis idő múlva lehetőség van visszamérni a munkatársakat, hogy mennyit változtak, és így lesz egy viszonyítási alap, amely rendszerbe könnyebb megtalálni a megfelelő új csapattagot.
Az egyik legnagyobb kihívás kiszámítani, hogy milyen hosszú távon gondolkodik egy jelölt. Egy kiválasztási folyamat nem csak hosszú, de egyre drágább is. Akár a bruttó bér kétszeresét is elkölthetik a cégek egy-egy kiválasztásra, hogy megtalálják az ideális jelöltet. Éppen ezért a tudatos, jó stratégiával rendelkező cégek a kiválasztást profi szakemberekre bízzák, így időt, pénzt és energiát spórolhatnak meg és egy biztosabb, sikeresebb kimenetelű kiválasztást kaphatnak.
Az euCSOPORT munkatársai számára a legfontosabb hogy ügyfeleinknek leegyszerűsítse a munkaerő-piaci kihívásokat. Az elmúlt 12 évben országszerte több mint 600 ügyfélnek oldotta meg munkaerő-piaci problémáit az alkalmi betanított munkástól, a diákmunkán át egészen az állandó közép- és felsővezetői pozíciók betöltéséig.