Hatékony szervezet ? hogyan lapátolja ki a pénzt vállalkozásából?

ÖsszetartásElőző heti cikkünkben és rádióadásunkban a Human Element cég tanácsadója, Jeviczki Tamás pszichológus-tréner beszélt a vezetők és beosztottak közötti konfliktusok csökkentésének fontosságáról, a szervezet fejlesztéséről.

Egy szervezet fejlesztésekor egy szervezetek fejlesztésével foglalkozó pszichológus vagy tréner nem csinál mást, mint egy ?új szoftvert? tölt a szervezetre, hogy az minél hatékonyabban, minél eredményesebben működjön.

Azonban a szervezetek ? csak úgy, mint a számítógépek ? csak akkor képesek a ?rájuk töltött? új programot ?futtatni?, ha maga a ?szervezet?, azaz a ?hardver? rendben van, és felkészült az új, korszerűbb, összetettebb program futtatására.

Képzeljünk csak el egy olyan helyzetet, amikor egy elavult számítógépre próbálunk egy új, korszerű operációs rendszert feltelepíteni. Az eredmény a korábbinál is rosszabb lesz: az eddig csak lassúcska, korlátozott kapacitású számítógépünk tovább lassul, adott esetben teljesen hasznavehetetlenné is válik. A hardvernek tehát mindig megfelelőnek kell lennie a szoftver fogadására, és a választott szoftvert a hardver igényeihez kell méreteznünk.

A szervezetek, munkahelyek és cégek nyelvére lefordítva ezt az analógiát először meg kell győződnünk arról, hogy a szervezet elég fejlett ahhoz, hogy tovább fejlesszük. Amennyiben meggondolatlanul kezdünk bele egy szervezet fejlesztésébe, adott esetben többet árthatunk, mint amennyit használunk. Ezért mielőtt trénert hívunk, érdemes egy ?hard? szervezetfejlesztővel is átvizsgáltatnunk a vállalkozásunkat.

Vajon mi magunk, felső vezetők alkalmasak vagyunk-e a feladatunk elvégzésére? Kellően felkészültek vagyunk-e, szánunk-e elég időt a cég vezetésére? Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy egy cég vezetése nem feltétlenül azonos a ?vállalkozással?: míg a cégvezetés (menedzsment) egy gyakran inkább adminisztratív teendő, a vállalkozás inkább egy szabadabb foglalkozás, amely ritkábban tűri a kötelékeket. Tengernyi szakirodalom szól az olyan vállalatvezetőkről, akiken ?túlnőtt? a cégük, és az ebből eredő konfliktusok a cég létét is veszélyeztethetik.

A középvezetőink megfelelően képzettek és rátermettek-e a rájuk bízott feladathoz? A szervezeti felépítés tudatos tervezés eredménye-e, vagy csak az idők során kialakult ?természetes? képződmény, mely tetszése szerint vadon nőt, mint az erdei gomba? A szervezetnél alkalmazott fizetési és motivációs rendszer elősegíti, vagy gátolja-e a hatékony munkavégzést? A munkamegosztás és a munkakörök stabilak és jól meghatározottak-e, vagy a cégünk inkább céhként, vagy gazdasági munkaközösségként, egymással laza kapcsolatban álló, de elkülönült csoportok halmazaként funkcionál?

Munkavállalóink rendelkeznek-e a szükséges képzettséggel és azokkal a személyes tulajdonságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy profi segítséggel belőlük egy jól működő és hatékony csapatot kovácsoljunk?

A szervezetek ?szoftverének? fejlesztése előtt, vagy azzal egy időben tehát először célszerű tisztázni ezeket a kérdéseket, és a szervezet fejlesztését tudatosan, a szoft és a hard tényezők figyelembevételével megtervezni és végrehajtani.

Sokat tehetünk vállalkozásunk sikeréért, ha munkatársainkat gondosan megválogatjuk, az egyes állásokban az adott pozícióhoz legjobban illeszkedő munkavállalókat választjuk ki. Ez nem egyszerű feladat, érdemes lehet erre a célra megfelelő felkészültséggel rendelkező tanácsadó cég segítségét igénybe venni. Szintén sokat javíthat vállalkozásunk versenyképességén, ha az egyes feladatokat a megfelelő jogi formában foglalkoztatott munkavállalókkal végeztetjük el és élünk az egyes atipikus foglalkoztatási lehetőségekkel, mint például a részmunkaidős foglalkoztatás, a határozott idejű munkaszerződések, a távmunka, vagy akár a munkaerő-kölcsönzés vagy a diákmunka.

Megfelelő felkészültséggel megalapozhatjuk vállalkozásunk hosszú távú sikerét és eredményességét. Nem szabad elfelejteni: a szervezetfejlesztés nem úri huncutság, de nem is azonnal kifizetődő beruházás, hanem a hosszú távú és fenntartható fejlődés záloga.

Üdvözlettel:

Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó

EU-CSOPORT

Munkaügyi, ill. munkajogi témájú kérdéseiket tegyék fel hozzászólásban, vagy küldjék el a [email protected] e-mail címre.

Munkaerő-kölcsönzéssel ill. közvetítéssel, valamint diákmunkával kapcsolatos kérdéseivel, árajánlat kéréssel keresse munkatársunkat az alábbi elérhetőségeken:

Pócs Gyula: [email protected], +36 20 451 6746

Hoffmann Gábor Csaba