Rádióriport – Munkaügyi változások 2016-ban

A 2016-os év is hozott pár jelentős változást a munkaügyek területén. A munka törvénykönyve aktuális módosítását egyelőre elhalasztották, ám január elsejétől több kisebb változás megy végbe. A minimálbérek változásáról, az SZJA mértékéről és a szabadnapokról Hoffmann Gábor, az euCSOPORT munkajogi szakértője tájékoztatja a Trend FM hallgatóit és az olvasókat.

  • Mennyi 2016-ban a minimálbér és a garantált bérminimum?
  • Milyen esetben kell a minimálbért, és milyen esetben kell garantált bérminimumot fizetni?
  • Csökkent a személyi jövedelemadó mértéke
  • Melyek a munkaszüneti napok 2016-ban?

Az adás ide kattintva érhető el

A stúdióban Hoffmann Gábor, az euCSOPORT munkajogi szakértője beszélgetett Érczfalvi András műsorvezetővel.
Munkaügyi rovatunk a Trend FM  ? Monitor Délután című adásában kéthetente hétfőn 16:30 és 17 óra között Budapesten az FM 94.2-es frekvencián, vagy online a www.gazdasagiradio.hu oldalon

2015 munkaerő kölcsönzés és közvetítés évösszegzője

munkaerő-kölcsönzésA vállalkozások számára a december rendszerint az év végi hajrá időszaka. Számos szektorban az év végi utómunkák, valamint az ünnepek általi extra feladatokkal több munka keletkezik. A termelés ilyenkor csúcsra jár, és nem ritka, hogy a cég jelentős éves bevételét generálja az év utolsó hónapja. Mindez évről évre egyre nagyobb bővülést jelent a foglalkoztatásban is. Idén még tovább bővült a fiatalok foglalkoztatása iránti igény a cégek részéről.

A KSH legfrissebb közlése szerint a legalább 5 főt foglalkoztató cégeknél 2.927.000 munkavállaló állt alkalmazásban, ami közel 6 000 fős növekedést jelent az előző hónaphoz képest. Az előző évhez viszonyítva ez 89 000 fős növekedés. Szokatlan ez a bővülés, egészen 2009-ig kell visszamenni a statisztikában ahhoz, hogy hasonló példát találjunk, akkor a létszám 2.667.000 főről 2.669.000 főre emelkedett. Ez a növekedés a munkaerő kölcsönzés és munkaerő közvetítés piacán érzékelhető a leginkább.

Jelenleg Magyarország legkedvezőbb, legköltséghatékonyabb és legrugalmasabb foglalkoztatási formája a diákmunka, amely rövid, vagy akár hosszútávra is adhat megoldást. A kereslet és kínálat ebben az időszakban találkozik igazán! Sok a lelkes munkakedvű diák és sok az elvégzendő feladat. Rugalmasságából adódóan a diákmunka az, ami az év végi munkaerőhiányt a legjobban ki tudja szolgálni és a leginkább kedvező a cégek számára. Voltaképpen pont ez a diákmunkaerő egyik lényege: meghatározott időszakban, akár nagyobb létszámban azonnal mozgósítható plusz munkaerő, igen kedvezményes foglalkoztatási keretek között.

Diák foglalkoztatása esetében csak a valóban ledolgozott munkaórák után kell fizetnie a munkáltatónak, minimális az adminisztrációs teher és munkáltatói járulékot sem kell fizetni. 100.000 forintra vetítve egy főállású munkavállaló foglalkoztatása esetében a béren felüli költség 96 ezer forint, míg egy diák munkavállaló esetében csak 49.500 forint, így 46 600 forintot tud spórolni a vállalkozás diák foglalkoztatás esetében. Tehát a felnőttek kifizetésének 48%-át takarítja meg, vagyis fele annyiba kerül diákot foglalkoztatni!

Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezetnek közel 60 000 fős adatbázisa van, melyből az azonnal mozgósítható diákok létszáma is nagyon magas, még a vizsgaidőszakban is. E mellett 2015. június 20-tól (a 2015. évi LXXIV. törvény nyomán) az úgynevezett passzív jogviszonnyal rendelkező 25 év alatti diákok a nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagokkal azonos feltételek mellett végezhetnek munkát az iskolaszövetkezetben, így a vizsgaidőszaki terheltség sem akadály sok fiatal számára.

A diákoknak is különösen jó a decemberi plusz munkalehetőség! Ezt a összeget a legtöbben a januári fizetéssel kapják meg, de nem ritka a karácsony előtti kifizetés sem, aminek köszönhető a diák még 24-e előtt megkapja a decemberben ledolgozott munkaórák után a bérét, így még be tud vásárolni karácsony előtt. Ezért motiváltabbak is ebben időszakban a fiatalok, sokan szívesen vállalnak akár egy-két napos munkákat is, amivel 10-20 ezer forinttal bővítik a pénztárcájukat.

A feszített tempójú, terheltebb időszak mindig stresszel jár a cégek életében. A diákokat azonban a lendület, a pozitív hozzáállás és a lelkesedés jellemzi, ami külön energiával tudja feltölteni az ilyenkor egyébként feszült dolgozói légkört. A főállású dolgozók is nagyon hálásak szoktak lenni, hogy nem őket éri plusz teherként az év végi, ünnepi hajtás által generálódott plusz munka.

A diákmunkán felül az egyszerűsített foglalkoztatási forma és a szociális szövetkezetek térhódítása figyelhető meg a munkaerő piacon. ?Sokkal több projektet pályáznak meg, és vállalnak el a vállalkozók, így a meglévő állományon felül szükségük van a projektek idejére erősítésre. Ilyenkor szokták igénybe venni az egyszerűsített foglalkoztatást. Az idei évben az euJOBS az euCSOPORT tagja ezen a területen is jelentősen bővült. Újraterveztük a közvetítési üzletágunkat. Most már egyszerre tudunk nagyon gyorsnak lenni és profi, szakmai tudással kielégíteni a megrendeléseket.? ? meséli Pataki Zoltán az euCSOPORT elnöke.

Nemzetközi munkalehetőségek témakörében az idei évben sokszor olvashattunk a sajtóban a hatalmas méretű elvándorlásról. Egyre több népszerű célország van és nem csak a fiatalokra jellemző, hogy elhagyják Magyarországot, a jobb fizetés, élhetőbb körülmények miatt. ?Nálunk, az euJOBS nemzetközi részlegénél próbáljuk a munkavállalókat a lehető legközelebb hozni a célországhoz és a jövőbeli munkáltatóhoz, mondhatni mentoráljuk őket. Tiszta, világos feltételekkel utazik ki minden közvetített munkavállalónk, tudják, hogy milyen szállásra érkeznek, hogyan lesznek a fizetések és ennek köszönhetően 1-2 kivétellel a 100%-a kint is marad.? ? tudhattuk meg Pataki Zoltántól.

Rádióriport – 2015 munkaerő kölcsönzés és közvetítés évösszegzője

2016A vállalkozások számára a december rendszerint az év végi hajrá időszaka. Számos szektorban az év végi utómunkák, valamint az ünnepek általi extra feladatokkal több munka keletkezik. A termelés ilyenkor csúcsra jár, és nem ritka, hogy a cég jelentős éves bevételét generálja az év utolsó hónapja. Mindez évről évre egyre nagyobb bővülést jelent a foglalkoztatásban is.

Idén még tovább bővült a fiatalok foglalkoztatása iránti igény a cégek részéről.

  • Mik voltak a 2015-ös foglalkoztatási trendek?
  • Mi jellemezte idén a munkaerő kölcsönző és közvetítői piacot?
  • Melyek a legkedvezményesebb foglalkoztatási formák? Mely esetekben érdemes alkalmazni őket?

Az adás ide kattintva érhető el

A stúdióban Pataki Zoltán az euCSOPORT Elnöke beszélgetett Érczfalvi András műsorvezetővel.
Munkaügyi rovatunk a Trend FM  ? Monitor Délután című adásában kéthetente hétfőn 16:30 és 17 óra között Budapesten az FM 94.2-es frekvencián, vagy online a www.gazdasagiradio.hu oldalon!

Jutalmazási és motivációs eszközök egy jól működő vállalatban

employer-brandingAz év végi jutalmazások, fizetések, motivációk és a fiatal, pályára lépő generáció munkavállalási attitűdjéről beszélgetett a Trend FM adásában Kall Anikó, a MOL Hungary Képzés és kompetencia fejlesztője valamint Pataki Zoltán, ez euCSOPORT Elnöke.

Pár hete publikáltak egy kutatást, amiben több ezer gimnazista válaszolt, és e szerint, a középiskolások anyagi elvárásai legalább százezer forinttal meghaladják a reálisat és az adhatót. A gyakorlatban azonban ez sokkal árnyaltabb kérdés, meséli Kall Anikó. „Azok a végzős egyetemista diákok, akiket mi alkalmazunk, már két lábbal állnak a földön, az ő várakozásaik megfelelnek a realitásnak. Ennek a nagy eltérésnek, a náluk fiatalabbaknál az lehet az oka, hogy Magyarországon még mindig nem divat a gyerekeket bevonni a családi költségvetésének tervezésébe. Nem tudják a szülők mennyit keresnek, hogy mennyi a költség, és hogy hogyan történik a beosztás.”

Legyen akár diák, akár főállású munkavállaló, attól mert valaki megkapja a fizetését önmagában nem lesz motiváló erő számára. A munkahelyen szerződik a munkavállaló és a munkáltató egy közös célra, és ennek megvan a piaci ára. Ha a feltételek végrehajtása után a munkavállaló megkapja a megegyezés szerinti kompenzációs csomagját, az önmagában még nem motiváló. A Maslow piramis a motiválási rendszer működésének leírására is alkalmas; amennyiben az elvártnak nem felelnek meg a munkakörülmények, vagy ha a munkavállaló nem tudja megvalósítani önmagát nem lesz elégedett. „Nálunk a MOL csoporton belül nagyon sok féle munkavégzés és beosztás van, ezért mindenhol más a logikája a juttatási csomagoknak. Szerencsénkre, a MOL-nak piaci szinten, karrier aspektusban is nagy a hívóereje a fiatal munkavállalóknál, a kérdés számunkra az, hogy hogyan tudjuk megtartani a jövő tehetséges generációját.”

Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke szerint napjainkban egyre több vállalkozás választ komolyabb, szakmai pozíciókra diák munkaerőt. A fiatal pályakezdők az egyetemi padokból frissen hozzák magukkal a tudást, és hatalmas lendület, lelkesedés és tudásvágy jellemzi őket. Bizonyítási vágyuk és terhelhetőségük okán akár komolyabb pozíciókat is rájuk lehet bízni. Motivációs eszköz lehet diák munkavállalók esetében, hogy később a cég teljes állású munkavállalójává válhatnak, így biztosítva érezhetik a jövőjüket.

A munkavállalóért sosem a cégen belül versenyzünk, hanem a versenytársakkal. A belső versenyek sosem szülnek jó megoldásokat, hacsak nem az együttműködést, a csoportkohéziót erősítik. A versenytársakkal való versengés előre, egy közös irányba hajtja a vállalatot, ehhez pedig fontos a világosan meghatározott és közös cél, hogy ne legyenek ellenérdekeltségek. Ebben a folyamatban a vezetőnek nagy szerepe van. A vezetők határozzák meg egy cég kultúráját, az együttműködéseiket és azt a kemény struktúrát, ami működteti az egész szervezetet. Céghez szerződünk, – tartja a mondás – de vezetőtől jövünk el. Jó vezetőnek nagyon kevesen születnek, azonban ezeket a kompetenciákat lehet fejleszteni, tudatosan formálni, kezelni a komplementereket. Ez megnyilvánul abban például, hogy tőle különböző emberekkel vegye körbe magát a munka során, így kiegészítik egymást a kollégák és sokkal variabilisebb lesz szervezet.

A különböző adottságokkal bíró vezetőkkel és az őket kiegészítő munkavállalókkal tud a leghatékonyabban működni. „Az euCSOPORT-nál munkaerő közvetítés és munkaerő-kölcsönzés esetében igyekszünk mindig a legpontosabban, sok esetben személyesen felmérni az adott szervezetet és a vezetőjét, azok személyiségét és tulajdonságait, hogy a kiválasztások során a számukra a legmegfelelőbb munkaerőt tudjuk biztosítani, mind a hasonlóságok mind az ellentétek skáláját megerősítve.” – meséli Pataki Zoltán.

Rádióriport – Jutalmazási és motivációs eszközök

motivacioAz év végi jutalmazások, fizetések, motivációk és a fiatal, pályára lépő generáció munkavállalási attitűdjéről beszélgetett a Trend FM adásában Kall Anikó, a MOL Hungary Képzés és kompetencia fejlesztője valamint Pataki Zoltán, ez euCSOPORT Elnöke.

  • Hogyan érdemes motiválni a különböző profilú munkavállalókat?
  • Melyek a legjobb jutalmak?
  • Hogyan lehet lojalitást kialakítani a munkavállalóban?
  • Mi jellemezi a pályakezdő munkavállalók motivációját?

Az adás ide kattintva érhető el

A stúdióban Kall Anikó, a MOL Hungary Képzés és kompetencia fejlesztője valamint Pataki Zoltán, ez euCSOPORT Elnöke beszélgetett Érczfalvi András műsorvezetővel.
Munkaügyi rovatunk a Gazdasági Rádió ? Monitor Délután című adásában kéthetente hétfőn 16:30 és 17 óra között Budapesten az FM 94.2-es frekvencián, vagy online a www.gazdasagiradio.hu oldalon!

A jövő leghatékonyabb stratégiai lépései a toborzásban

A Trend FM aktuális adásában Gyovai Melinda, az euCSOPORT marketing vezetője ismertette, hogy milyen stratégiai lépéseket készítettek elő az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy a munkavállalók felé irányuló kommunikációjuk hatékonyabb és a mai trendekhez illeszkedő legyen.

Az euCSOPORT részben diákoknak, részben felnőtteknek kínál hazai és külföldi munkalehetőségeket. A cégcsoport felismerte a közösségi média és egyéb modern, a hagyományostól eltérő módszerek szükségességét, hogy felkeltsék az aktív és főként a passzív álláskeresők figyelmét. Ez napjainkban a diákok esetében létfontosságú, de a felnőtt célközönség esetén is elengedhetetlen.

A fiatal álláskeresők, most frissdiplomások és pályára lépők nagy része az Y generáció tagjai. Sokat hallani a generációról, akik a legtöbb, modernitásra vágyó vállalat célcsoportja. Tudni kell róluk, hogy viselkedésüket állandó online jelenlét jellemzi. Az Y generáció a fogyasztói társadalom alakítója és húzórétege, akik tökéletesen eligazodva a legújabb trendek között, a legpergőbb ritmusban élik az életüket. Egy, a 2008-ban az Economist Intelligence Unit által készített tanulmány szerint, melyet a Genesys támogatott, a nemzedék kereskedelmi megszólítására a legalkalmasabb, kedvenc programjaik szponzorálása, a vírusmarketing és a peer-to-peer ajánlások. Figyelmük középpontjába kedvenc tevékenységeik reklámjait helyezik, így a kirakatokon át, személyes találkozások során, video- és chat-üzeneteken keresztül könnyedén elérhetők.

Az általános munkaerő-piaci kommunikációs trendeket és az Y generáció igényeit figyelembe véve az euCSOPORT az alábbi stratégiai lépéseket készítette elő az elmúlt hónapokban:

– Színes, interaktív közösségi média platformok: Átfogó stratégiát készítettek a Facebook és más közösségi média profiljaik kezeléséhez, hogy a jelenleg meglévő 23 ezer fős követői adatbázisukat élőn tartsák és az eddiginél nagyobb mértékben növelni és aktivizálni tudják. Az álláshirdetéseken kívül hasznos, vidám és érdekes információkkal látják el követőiket és minden eddigihez képest rövidebb információáramlást és reakcióidőt biztosítanak nekik az őket érdeklő, munkaerő-piaci, valamint a konkrét állásaikkal kapcsolatos információk vonatkozásában.

„Annak érdekében, hogy felkészültek, naprakészek legyünk és a megfelelő stílusban tudjuk kivitelezni ezeket a feladatokat, egy olyan fiatal kreatív csapatot állítottunk hadrendbe házon belül, akik nem csak tudják és szeretik, de kiváló színvonalon értik és művelik a közösségi média valamennyi csínját-bínját.” – mesélte Gyovai Melinda.

– Mobil applikáció: A legmodernebb vizuális és tartalmi igényeknek megfelelő mobilapplikáció fejlesztését hónapokkal ezelőtt megkezdték, a tesztelés zajlik, hamarosan bevezetésre kerül, első körben a diák munkavállalóikat, majd később a felnőtteket kiszolgálva. „Sok titkot nem szeretnék elárulni az applikációról mielőtt az megérkezne, de annyit elárulhatok, hogy a munkaszervezést mind a munkavállalók, mind az euCSOPORT és a munkáltatók oldaláról nagyban megkönnyíti majd az applikáció használata, csak úgy, mint a gyakorta előforduló aktuális információk, hirtelen jött változások közvetítését is felgyorsítja majd, biztosítva majd egyfajta gyors visszajelzési lehetőséget is. Számos előnyt dolgoztunk, dolgoztattunk bele az applikációba és már nagyon várjuk, hogy bemutathassuk az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet tagjainak.” – mondta az euCSOPORT marketing vezetője.

– Szakmai perspektíva és a nemzetközi trendek azonnali lekövetése: Rengeteg nemzetközi trendet és benchmarkot figyelembe véve, legutóbb a kölni Zukunft Personal szakkiállításon kaptak újabb megerősítést arra, hogy a hagyományos álláshirdetések ideje végleg lejárt. Bővebben a kiállításon tapasztaltakról itt olvashatnak. Erre reagálva az euCSOPORT már a kiállítást követő héten felállított házon belül egy csapatot, akik az elkövetkezendő hetekben kreatív, érdekes formában videó álláshirdetéseket forgattak. Első körben főként a nemzetközi állásajánlataikhoz tesztelik a magyar közönség reakcióját. „Láttunk már itthon is néhány hasonló kezdeményezést, de mi úgy döntöttünk, hogy egy erre dedikált team-mel, külön előkészítéssel, kreatív ötletekkel, megfelelő helyszínnel és saját statisztákkal a mai igényeket kiszolgáló mindössze 1-2 perces videó álláshirdetésekkel jelenünk meg a piacon. Az első ilyen videós álláshirdetésünk forgatása már lezajlott november közepén, a vágást és az utómunkákat követően már a hónap végén terjedni fog az interneten a szuper ausztriai és németországi vendéglátós állásokat népszerűsítő videónk.” – tudhattuk meg Gyovai Melindától.

Amennyiben szeretne az Ön cége is profi, az aktuális trendeket követő HR szolgáltatóval együttműködni, döntsön az euCSOPORT mellett.

Rádióriport – Jövő a toborzásban

A Trend FM aktuális adásában Gyovai Melinda, az euCSOPORT marketing vezetője ismerteti, hogy milyen stratégiai lépéseket készítettek elő az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy a munkavállalók felé irányuló kommunikációjuk hatékonyabb és a mai trendekhez illeszkedő legyen.

  • Hogyan lehet a leghatékonyabban elérni a fiatal álláskereső generációt, és hogyan az idősebb generáció tagjait?
  • Mit várnak el a különböző generációk, és hogyan tudja számukra ezt biztosítani a HR és a marketing-kommunikáció együttműködve?
  • Milyen csatornákat használnak az eredményes toborzásra?
  • Az online felületeken kívül, mely offline lehetőségek kihasználatlanok jelenleg a HR piacán?
  • Mik a nemzetközi trendek? Hogy tart ezzel lépést hazánk?

Az adás ide kattintva érhető el

A stúdióban Gyovai Melinda, az euCSOPORT marketing vezetője beszélgetett Érczfalvi András műsorvezetővel.
Munkaügyi rovatunk a Trend FM ? Monitor Délután című adásában kéthetente hétfőn 16:30 és 17 óra között Budapesten az FM 94.2-es frekvencián, vagy online a www.gazdasagiradio.hu oldalon!

Rádióriport – A fegyelmi büntetések alkalmazásának aspektusai

Aktuális adásunkban Hoffmann Gábor, az euCSOPORT munkajogi szakértője a fegyelmi büntetések alkalmazási feltételeiről mesél, és arról, hogy miként lehet ezeket konfliktusmentesen bevezetni egy szervezetbe.

Mit takar pontosan a fegyelmi felelősség és mit a fegyelmi büntetés?
Mi a különbség a kettő között és mely esetekben lehet őket alkalmazni?
Melyek a fegyelmi büntetések alkalmazásának tipikus esetei?
A stúdióban Hoffmann Gábor, az euCSOPORT munkajogi szakértője beszélgetett Érczfalvi András műsorvezetővel.
Munkaügyi rovatunk a Gazdasági Rádió ? Monitor Délután című adásában kéthetente hétfőn 16:30 és 17 óra között Budapesten az FM 94.2-es frekvencián, vagy online a www.gazdasagiradio.hu oldalon!

A fegyelmi büntetések alkalmazásának aspektusai

A fegyelmi büntetések alkalmazásának aspektusai

A fegyelmi büntetések alkalmazásának lehetőségét a jelenleg hatályos munka törvénykönyve teremtette meg 2012 nyarán, melyet korábbi cikkünkben már ismertettünk. Ezt a cikket IDE kattintva érheti el.

E heti adásunkban Hoffmann Gábor, az euCSOPORT munkajogi szakértője a fegyelmi büntetések alkalmazási feltételeiről mesél és arról, hogy miként lehet ezeket konfliktusmentesen bevezetni egy szervezetbe.

Az úgynevezett fegyelmi büntetésre akkor van lehetőség, ha azt kollektív szerződés, annak hiányában a munkaszerződés tartalmazza: fontos leszögezni tehát, hogy továbbra sincs lehetőség bármilyen fegyelmi felelősségre vonást alkalmazni ?csak úgy?, amennyiben ennek lehetősége és mikéntje nincs előre meghatározva, és a felek között szerződésbe lefektetve.

A fegyelmi felelősség szabályaiból adódóan ilyen jellegű büntetést csak rendkívül egyszerű esetekben lehet a munkavállalóval szemben alkalmazni, ugyanis bonyolultabb, nehezebben felderíthet vagy tényállásfüggő megítélésű esetek kezelésére e módszer nem feltétlenül alkalmas.

A fegyelmi büntetés lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy az elbocsájtás helyett valamilyen enyhébb, a munkavállaló számára mégis észrevehető szankcióval éljen, amennyiben a munkavállaló valamilyen nem kívánt magatartást tanúsít. A korábban erre a célra alkalmazott írásbeli figyelmeztetések bár egy elbocsájtás indokának alátámasztására alkalmasak voltak, azonban különösebb visszatartó erővel nem minden esetben rendelkeztek.

Fegyelmi büntetésként praktikusan pénzbírságra célszerű gondolni. A pénzbírság mértéke a törvény szerint továbbra sem haladhatja meg a munkavállaló egy havi alapbérét, illetve nem lehet a munkavállaló személyiségi jogát vagy emberi méltóságát sértő.

A fegyelmi büntetések alkalmazásának néhány tipikus esete:

  • A munkavédelmi eszközök viselésének elmulasztása. Amennyiben a munkáltató egyértelművé teszi, hogy hol milyen munkavédelmi eszközt kell viselni vagy használni, és a munkavállaló ezt elmulasztja, akkor a munkavállaló meghatározott összegű (pl. bakancs viselésének elmulasztása: 10.000.-, sisaké 25.000.- Ft) bírsággal sújtható.
  • Dohányzási szabályok megsértése. Amennyiben a munkavállalót munkaidőben ?szüneten kívül-, és/vagy nem kijelölt dohányzóhelyen való dohányzáson kapják, akkor bírsággal sújtható. Pl.: munkaidőben dohányzás: 10.000.- Ft. Nem kijelölt helyen dohányzás: 10.000.- Ft. Munkaközi szüneten kívül nem kijelölt helyen dohányzás: 20.000.- Ft.
  • Előírt formaruha viselésének elmulasztása 5.000.- Ft pénzbírsággal sújtható.

A sor és a büntetési tételek összege tetszőlegesen, és az egyes cégek adottságainak megfelelően módosítható, a fenti összegek és tényállások szigorúan csak a példa kedvéért lettek megfogalmazva.

„Bár a fegyelmi büntetéseket célszerű ilyen egyszerűen eldönthető kérdések kezelésére alkalmazni, a hátrányos jogkövetkezmények alkalmazását, a büntetések alapjául szolgáló tényállásokat érdemes jegyzőkönyvben rögzíteni, és tanúkkal igazoltatni. Itt sem kell nagyon komoly dolgokra gondolni: ?XY munkavállaló a mai napon 10:22 perckor a II.-es üzem üzemi területén a számára előírt és rendelkezésére bocsájtott munkavédelmi bakancs és védősisak nélkül tartózkodott. A jogsértés időpontjában a kötelező védőeszközök viselésére felhívó tábla jól láthatóan volt elhelyezve. A jogsértést aláírásával tanúsítja Tanú 1 és Tanú 2. A munkavállaló a jogsértést aláírásával elismerte/nem ismerte el. Dátum, tanúk, aláírás.? ” – mesélte Hoffmann Gábor, munkajogi szakértő

A fegyelmi felelősség szabályainak bevezetése érzékenyen érintheti a munkavállalókat, hiszen korábban is létező, de ilyen formában nem szankcionált kötelezettségek válnak ennek folytán a napi gyakorlat részévé. A kompenzáció nélkül kilátásba helyezett retorziók negatív hatással járhatnak a munkavállalók moráljára, teljesítményére, ezért bevezetésükkor célszerű valamilyen ellentételezést nyújtani. A fegyelmi büntetések bevezetése és következetes betartatása a fegyelem növekedését hozza. A fegyelem növekedése a munkamorál növelésével a termelékenység növekedését hozza, a termelékenység növekedése pedig növeli a felosztható jövedelmet. Ezért célszerű a fegyelmi büntetések bevezetésével egy időben a munkavállalók bérét, vagy valamilyen juttatását megnövelni, így a munkavállalók az új, számukra hátrányos lépések bevezetését nem egyoldalú, ellenük irányuló lépésként fogják értelmezni.

Fontos körülmény, hogy kollektív szerződés hiányában fegyelmi büntetéseket csak a munkaszerződésben rögzített módon lehet alkalmazni. A munkaszerződések ennek megfelelő módosítását a munkavállalók azonban nem kötelesek elfogadni, a módosítási ajánlat megtagadása pedig nem szolgálhat a munkavállaló munkaviszony megszüntetésének alapjául.

A körültekintően bevezetett fegyelmi felelősség intézménye jótékony hatással lehet a jól teljesítő kollégák munkamoráljára, a termelékenységre, és általában a vállalkozás sikerére.

Ügyfélszolgálat, ahol jó munkát vállalni

A Superbrands díjas Europ Assistance már 5 éve elégedett ügyfele az euCSOPORT komplex HR szolgáltató cégcsoportnak. Az Europ Assistance kiváló ügyfélszolgálattal rendelkezik, ahová a munkatársakat az euCSOPORT biztosítja folyamatosan atipikus foglalkoztatási formák keretében. A call center munkatársai, valamint számos back office pozíció betöltésére elsősorban aktív nyelvtudással bíró nappali, passzív, estis vagy levelezős diákokat keres a cég. Az ügyfélszolgálati munkában rejlő lehetőségekről mesélt Molnár Marinetta, az Europ Assistance HR vezetője és Pataki Zoltán, az euCSOPORT elnöke.

A Europ Assistance szolgáltatásait sok esetben külföldön, külföldi utak során veszik igénybe az ügyfelek. Ennek okán az ügyfélszolgálati munkatársaik felé a legfontosabb elvárásuk az aktív angol nyelvtudás és előnyt jelent minden környező országbeli nyelv ismerete. Fontos a jó kommunikációs készség, a segítőkészség, valamint a türelem és a csapatmunkára való képesség.

Az új munkatárs integrációjának kezdeti lépései között szerepel egy részletes szakmai oktatás, ami kiterjed minden, az adott munkakörhöz szükséges információra és kompetencia fejlesztésre. Ez után kommunikációs-, majd termékismereti tréninget kapnak. Az oktatást követően az új munkatársakat supervisorok segítik, akik mentorálják munkájukat, hogy azt felelősségteljesen, maximális színvonalon és pontosan tudják ellátni.

„Nagyon magas minőségi elvárások vannak nálunk, számos auditon kell megfeleljünk, így az ügyfelek tökéletes bánásmódja és a pontos munkavégzés nálunk elengedhetetlen, de ehhez meg is adunk minden segítséget a munkavállalóinknak.”- meséli Molnár Marinetta.

A diákokra is, úgy mint a felnőtt munkavállalókra hosszútávon számítanak. A diákok 2 szezon munkavégzés után sikerrel pályázhatnak akár a főállású munkakörökre. Lehetőség van előlépni surpervisori pozíciókba vagy házon belül más területeken is szakmai karriert építeni.

„Nagyon számítunk a diákokra, rájuk építjük a jövőt, éppen ezért várunk minden ambiciózus fiatalt, aki szakmailag és emberileg fejlődni, előre lépni szeretne.” – buzdított jelentkezésre mindenkit a HR vezető. „Nagyon kellemes diákbért fizetünk és a későbbiek során is úgy alakítjuk ki a béreket, hogy a fix bér mellett sávos juttatás van, ami a teljesítményéhez van kötve. Az állandó munkatársakat negyedéves prémium lehetőséggel motiváljuk. A jól dolgozó munkatársak a megfelelő hozzáállással rendkívül szép, versenyképes juttatást tudnak megkeresni nálunk.”

Tökéletes munkavállalókat azonban nem olyan egyszerű megtalálni. A legnagyobb kihívást a közvetítő cégek számára az őszi időszak jelenti, hiszen az iskola mellett dolgozni vágyó diákok felkutatása sok akadályba ütközik.

Nappalis, passzív, estis vagy akár levelezős diákoknak is folyamatosan munkát biztosít az euCSOPORT tagja, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet (www.eudiakok.hu). Főállású, vagy részmunkaidős munkalehetőségeket pedig az euJOBS Kft. (www.eujobs.hu) által érhetnek el az érdeklődők.

„Az elmúlt évek visszajelzései alapján tudjuk, hogy az Europ Assistance-nál alapvetően szeretnek dolgozni a diákok és a felnőtt munkavállalók egyaránt. Minden időszakban örömmel segítünk a ránk bízott létszám teljesítésében.” – erősítette meg Pataki Zoltán, az euCSOPORT elnöke.